Viselkedési, üzleti- vagy teljesítmény célok – mit és hogyan?

Az üzleti vagy teljesítmény célok esetében nem kérdés azok mérhetősége – ezekkel vezetőként azt fogalmazzuk meg „mit” várunk el a munkatársunktól. De mi a helyzet a „hogyanokkal”? A viselkedési célokkal? Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a csapatomban dolgozók hogyan érik el ezeket a célokat. Miként tudom ezeket minél konkrétabbá tenni?

Az olyan viselkedési jellemzők, mint az együttműködésre való hajlam, az ügyfélközpontúság, a leleményesség nagyrészt a munkához való hozzáállásáról szólnak. De hogyan lehet a kollégáim munkához való hozzáállását és viselkedési jellemzőit mérhetővé tenni?

Nézzük  legfontosabbakat!

  • A legfontosabb, hogy megfigyelhető tettekre érdemes ezeket lefordítani. Így a szubjektív fogalmakat objektívvé, megfigyelhetővé, tehát mérhetővé tesszük.
  • A másik fontos kritérium, hogy a kollégának tudnia kell arról, hogy miben szeretnéd, ha fejlődne. Így világosan fogalmazd meg elvárásaidat.
  • A harmadik pedig, hogy visszajelzést az év során csak arra tudsz adni, amit megfigyeltél. Tehát vezetőként legyél jelen egyes helyzetekben, amikor kollégád viselkedését konkrét esetekben követheted nyomon.

Sokszor egy-egy attitűd tettekre történő konvertálása nem is egyszerű dolog.  Elsőként válassz ki néhány olyan paramétert, ami fontos a csapatod munkavégzése során, olyan értékeket, ami összhangban van az általad és a vállalat által képviselt értékekkel. Ezután beszéljétek meg közösen, milyen tettekről ismerhető fel, ha valaki képviseli ezeket pl. csapatjátékos, kreatív, vagy egy ügyfélorientált. Egy ilyen megbeszélés lehetőséget ad arra is, hogy tisztázzátok azokat a „hogyanokat”, melyek mentén az idei évben dolgoztok.

Az így közösen kialakított jellemzők mentén könnyebb lesz a fejlődési célok kialakítása az egyéni teljesítményértékelő találkozókon.

Az együttműködő viselkedés megnyilvánulásai

Végül példaként itt mutatjuk be, miként bontható le az „együttműködő” viselkedés tettekre:

  • A birtokában lévő információt megosztja kollégáival.
  • A megkeresésekre (email, chat, telefon stb.) válaszol, legalább annyit, hogy mikor lesz elérhető.
  • Részt vesz a megbeszéléseken.
  • A megbeszéléseken meghallgatja mások véleményét, és ő is elmondja a sajátját.
  • Betartja a vállalt határidőket.
  • Szól, ha egy-egy határidő betartásához segítségre van szüksége.

 

Bognár Nándor és Vékony Kovács Ivett