5 perc – DE, VAN időnk egymásra! Mire elég 5 perc?

5 perc – sok, kevés, elég?

Hogy is van az, hogy együtt dolgoztok, mégsem jut időtök egymásra? 5 perc sem? Hogy is van az, hogy érzitek az eltávolodást, ezzel együtt a projektekbe, határidőkbe és felelősségekbe csavarodást, mégsem szabadítotok fel időt arra, hogy beszélgessetek, összekapaszkodjatok, megálljatok?

„Erre sajnos nincs idő”, halljuk gyakran a választ, „ezt a többi prioritás kinyírja”. Ugyebár azért senkit nem vonnak felelősségre, hogy nem mutatta meg magát, nem volt kíváncsi a kollégájára, nem szánt időt arra, hogy csak úgy, együtt legyen azokkal, akikkel egyébként nap mint nap dolgozik.

Egyfelől örömteli, hogy önmagunk megmutatására (legyen az erőnk vagy éppen sebezhetőségünk), és a másik iránti őszinte figyelmünkre nincsenek mutatók a cégen belül. Másfelől azonban a természetes, emberi kapcsolataink háttérbe szorulásával hatalmas veszteség is ér bennünket. Mindannyiunkat, akik csapatban dolgozunk. „Na, most jön a humán duma!”, lehetne erre a reakció. Fogjuk meg ennél konkrétabban is a témát!

Milyen alapvető igényeink, szükségleteink vannak a home officeban is…

Maslow piramisát már valószínűleg sok 10 éves is ismeri, most nem is ezt szeretnénk szóba hozni. Ami az elmúlt egy év helyzeteivel sokkal inkább előtérbe került, az a Maslownál eggyel kevesebbek által ismert elképzelés, amely Edward L. Deci és Richard Ryan tollából származik. Öndeterminációs elméletük szerintük mindannyian 3 alapvető pszichológiai szükséglettel rendelkezünk:

• autonómia – önálló vagyok, önállóságomat meg tudom őrizni,
• kompetencia – önmagamat irányítani tudom,
• kötődés – kapcsolódok másokhoz.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Hát azt, hogy akkor vagyunk motiváltak, kiegyensúlyozottak és pozitívak, ha ez a három tényező meg tud valósulni. A munkában is!

Hogy vannak ezek, mióta rengetegen home officeban dolgozunk? Mi a helyzet ezekkel, mióta csak maszkban találkozunk, mióta 2 méter távolságot tartunk? Vezetőink mennyire figyelnek arra, hogy ezeket megéljük és megőrizzük? Mennyire valósul meg az önállóság és a kötődés a csapatunkban COVID-tól függetlenül?

Az autonómiánkat és a kompetenciánkat távoli munkavégzésben vagy a napi 5-8 meetinges hajtásban is talán könnyebben meg tudjuk tapasztalni a munkahelyünkön. De mi a helyzet a kötődéssel? Mennyire adsz teret, esélyt annak, hogy a másikkal, akivel épp meetingelsz, azzal együtt légy és valóban összehangolódj?

„Nincs erre idő!” Hangozhat el újra a válasz. Pedig DE, VAN! Nem kell több, elég, ha 5 percet szánsz erre!

Mire elég 5 perc?

Ha a magánéletedben gondolkodsz, akkor 5 perc mintha több alapvető és fontos dologra lenne elég. Megfőzni egy kávét, beugrani a boltba kifliért, bekészíteni a mosást, megrendelni az interneten ebédünket, gyorsan felfrissülni a zuhany alatt, összekacsintani a pároddal.

Legalább ilyen sok mindenre lehet elég 5 perc a munkahelyi életünkben is. És ezek azok a percek, amelyek élettel töltik meg a helyzeteinket, amelyek a kötődésünket erősítik!

 Próbáld ki ezeket!

• A heti csapatmeetingetek elején minden alkalommal szánjatok 5 percet arra, hogy egy-egy kollégátok magáról beszéljen. Hogyan? Lehet ez csak úgy, szabadon, de készíthettek magatokról max. 5 diás ppt-t. Beszéljetek a gyökereitekről, a hobbitokról, a lakóhelyetekről. Bármiről, csak NE a munkáról!
• Minden meeting elején legyen 5 perc arra, hogy bemelegedjetek, hogy mindenki el tudja mondani, hogy van éppen. Ezt ne ugorjátok át, hanem építsétek be! És figyeljetek, hogy tényleg 5 perc legyen.
• Találkozótok vagy egy napindító elején dobjátok be a hangulatindexet. Vetítsetek ki vagy rajzoljatok fel egy mátrixot, amelyben két tengely keresztezi egymást: nyugodt-feszült és aktív-passzív. Tegye fel magát mindenki egy kis jellel az ábrára. Így nemcsak azt látjátok, mekkora esélyetek van a produktivitásra, hanem kíváncsiságotok is nőni fog egymás iránt.
• Ha ez a projekt/feladat/meeting egy film lenne, mi lenne a címe és a műfaja? Játsszatok el a gondolattal! Lássátok, ki hol tart fejben és lélekben, mik a hasonlóságok és a különbségek, és mi az, amit a gyakorlatban közösen szeretnétek.
• Mi akartál lenni gyerekkorodban? Tegyétek fel ezt a kérdést, és lássátok meg a kollégáitokban rejlő vadászpilótát, szakácsot, tanár nénit, táncosnőt!

Úgy tűnik, ez mind csak szórakozás? Próbáld ki, és látni fogod, hogy a hatás abszolút komoly!

 

Fodor-Maksai Anna