Megrekedve régi és új élet között

Egy emlék régről…

Miért érzem magam megrekedve régi és új élet között?

Az elmúlt időszakban sokszor eszembe jutott az élmény, amikor egy hosszú, sok órás autóúton vagyok. Először kényelmetlen, hova tegyem a lábam, mikor állunk már meg, szeretnék már odaérni. Aztán idővel minden megnyugszik, gyönyörű tájak, jó zenék, jó beszélgetések, lelassulás… és azt veszem észre, hogy már nem is akarok annyira odaérni, csak élvezem. Aztán amikor megszólal a GPS, hogy „elérte úti célját”, szinte csalódottan, nehezen szállok ki az autóból. Még azt a számot megakartam hallgatni, még azon a hídon jó lett volna átmenni. És közben jó kiropogtatni a térdem, és hát végül is, az volt a célom, hogy ideérkezzek. Akkor menjünk hát!

Indulunk újra?

A vírushelyzetben és a karanténban is valami hasonló Stockholm- szindróma-szerű élmény lett úrrá rajtam. Mire belejöttem, megszerettem, és vége lett. Itt az ideje újra begyújtani a motorokat. A visszatérés bódító és szédítő. Újra lehet (kell?) felkelni, felöltözni, elvinni, odamenni, megbeszélni, megcsinálni, megtartani, megvenni, elhozni, hazavinni. Csak közben szinte romantikus nosztalgiával gondolok vissza az elmúlt időszakra, és elhalványulnak az átdolgozott éjszakák, az idegeskedések, a bizonytalanság. Megrekedve régi és új élet között. Egyszerre a furcsa, nem kívánt élmény keserédes ízével a számban, és a vággyal, hogy újra lendületben legyek.

Ezzel nem vagyok egyedül. Sokaktól hallottam, hogy már egy hónapja azon gondolkoztak, hogy mit mentsenek át majd az új életbe, a visszatérésbe, „legalább az esti sétát csináljuk tovább”. Vagy szervezetektől, hogy „tartsuk meg a heti egy nap home office-t”. Közben pedig ott a vágy, a szükség,az evidencia, hogy újra indulunk, tesszük a dolgunk, dolgozunk, termeljük a GDP-t.

Régi és új élet között

A kérdés az, hogyan kezdünk neki. Saját magunknak és a szervezeteknek is. Mert nagy ám az indulás svungja! Egy perc alatt tudja elsöpörni hónapok újszerű élményeit. És bármennyire is ellentmondásosnak hangzik a „lendület”, „indulás” szavak mellett, a kulcs mégis a MEGÁLLÁS, akár egy rövid időre régi és új között. Hogy pontot tehessünk a végére, hogy megnézzük, mi a csuda történt itt velünk, mi élesedett ki a lelassulásban, amit korábban észre sem vettünk, mi homályosodott el, mit akarunk átmenteni. Ha ezt megtettük, akkor fogunk tudni valóban ráfordulni az új kanyarra, és valóban megérkezni. Enélkül folyamatosan az jár majd a fejünkben, mi is az a dal, amit még akartam volna hallgatni, az pedig, elviszi az energiát.

Állj meg! Zárd le! Indulj újra! …mert van régi és új